Húsvét Erdélyben, a Vármezői Musztáng kempingben
2010. április 2-5

Néhány magyar kempinges család már több éve Erdélyben, a Vármezőn lévő Musztáng kempingben erdélyi kempinges barátaikkal együtt tölti a Húsvéti ünnepeket. Ebben az évben lehetőség volt arra, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk. Térképpel, útikönyvvel, interneten beszerezhető információkkal készültünk fel a várva várt utazásra.
Az útitársakkal való találkozás csütörtökön, a román határállomáson Borsnál, a benzinkútnál volt reggel 9 órakor. Sorban érkeztek a lakóautók, és néhány perccel 9 óra előtt már teljes volt a létszám. Elindultunk a nyolc lakóautóval libasorban. Kikerültük Nagyváradot a külső körgyűrűn haladva, majd déltájban Királyhágón volt az első megállónk. A napsütéses szeles időben fotóztunk, gyönyörködtünk a csodás panorámában.
Csucsa volt a következő megállónk. Itt áll a Boncza kastély, amelyet Ady feleségének családja épített, és ahol az I. világháború idején Ady Endre is lakott. Rövid pihenőnk során meglátogattuk a kastélyt, amelyet 1920-ban Goga, a román költő vásárolt meg. Ott volt még Goga mauzóleuma, emlékmúzeuma, amelyben a munkásságát és a román nemzeti mozgalomban végzett tevékenységét mutatták be. Megnéztük még az ott működő kolostort is. Az ebédelést a következő megállóba terveztük.
Haladtunk tovább, és figyeltük Bánffyhunyad határában a hihetetlen nagyméretű és harsány színezésű, újonnan épített cigánypalotákat. Kalotaszeg fővárosa ezeket leszámítva tele van műemlék jellegű, aranyos kis házakkal. A város központjában van Kalotaszeg legnagyobb temploma. Sikerült oda bemenni. A meghitt hangulatú templomban elragadóan szépek voltak a festett mennyezetdeszkákon lévő növénymotívumok (bimbók, virágrozetták, szőlőfürtök) piros, fekete, fehér színben és az oldalfalakat dekoráló kalotaszegi hímzések. A parkoló, ahol megálltunk, nem volt alkalmas a hosszabb tartózkodásra, ezért az ebédelést ismét elhalasztottuk egy következő alkalmas megállóhelyre.
Folytattuk utunkat Dés felé, amely a két Szamos egyesülésénél fekszik. Szamos vármegye székhelye, és az Erdélyi találkozó szervezőjének, a helyi Karaván Klubot képviselő Luidort Péternek a lakóhelye. A térképen sárga színnel jelzett út alaposan próbára tette járműveinket, és bár forgalom alig volt, megállás nélkül haladtunk. Feltűnt szemből egy személyautó, és a konvoj elején haladók örömmel tapasztalták, hogy benne a kedves barát, Péter van, aki már nem győzte kivárni érkezésünket és elénk jött. Így már biztosítva volt, hogy nem tévedünk el!
Megérkeztünk Péter városszéli, nagyon szép, rendezett házához és tágas udvarában sikeresen leparkolt mindenki. Baráti ölelés, ismerkedés és koccintás Péter pálinkájával. Kezdődött a tűzrakás, majd amikor már a parázs pislogott, szívélyes vendéglátónk csinos kolbászkákkal rakta meg a grillező rostélyt, de úgy, hogy mindenkinek bőven jutott. Finom volt a hozzá adott erdélyi mustár és a kenyér is. Megállapítottuk, hogy nem olyan sós, mint nekünk a hazai, inkább édes felé hajlik az íze. Miért is lenne sós a só vidékén? Előkerültek közben az otthonról hozott borok, pálinkák, édes és sós sütemények. Jól esett a nagy lakoma a kissé koplalós nap után. Később Péter az érdeklődőket megkínálta a közeli forrásnak, a kicsit kesernyés sós ízű vizével, ami - mint mondta - jó hatással van a gyomor működésére.
Másnap, április 2-án elindult a karaván Péter vezetésével erdélyi úti célunkhoz Vármezőre, a Musztáng kempingbe. Vármező a természet ajándéka, amely a Nyárádszereda - Szováta útvonaltól 5 km-re fekszik, a Görgényi havasok lábánál. Nevét a felette magasodó egykori várról kapta. Napsütéses szép időben érkeztünk a kempingbe, ahol a helyi kempingesek már tábort vertek. Birtok Attila, a kemping vezetője szívélyes üdvözlés után segített az elhelyezkedésben. Igyekeztünk mindannyian lehetőleg a szilárdabb út közelében lenni, mert a sok esőzéstől a füves talaj eléggé puha, átázott volt. Egy hete még hó is volt, tudtuk meg Orsitól, Attila párjától.
Bejelentkezéskor megkaptuk a találkozó részletes programját. E programban az időpontok természetesen a helyi időszámítás szerint voltak, de mivel mi nem állítottuk át óráinkat, ez többször gondot okozott számunkra.
Este tábortűz mellett pálinkás köszöntőre gyűltünk össze. A magyar csapat kiegészült még két egységgel, akik otthonról közvetlenül Vármezőre jöttek. Összesen 28 egység vett részt a találkozón. A kemping vezetőjének és a találkozó szervezőjének köszöntői után Ábrók Laci a barátság jeleként átadta a debreceni kempingesek zászlóját, amit nagy szeretettel vettek át. Reményét fejezte ki, hogy lesz még lehetőség együtt kempingezni, legközelebb Hajdúböszörményben.
A szombati program szekerezés, gyalogtúra és hóvirágszedés volt. Az előző napi napsütésnek nyoma sem maradt, így a teljesen beborult ég nem sok jót ígért. Bár többen elmentek a szekér-túrára, mi inkább a környéken tettünk egy sétát. Vármezőn van Erdély legnagyobb pisztrángtenyészete. A Nagyág és a Vármezőpataka összefolyásánál több szinten, különféle méretű tározókban folyik, cserélődik folyamatosan a jéghideg víz. A pisztráng nevelde különböző tárolóiban más-más méretű halakat tartanak. Amikor ott voltunk éppen etetés ideje volt, ezért a víz felszínére jöttek igen virgoncan a mindig éhes halak. A halakat tányéron is látni szerettük volna, ezért betértünk a közeli étterembe és megebédeltünk. Kijőve az étteremből már zuhogó eső fogadott.
Délután rajzverseny volt a gyerekeknek. Legalább 15 gyerek, köztük Péter 4 éves kislánya, Zsuzsika is készített húsvéti témájú rajzot. A zsűri elnöknek felkért Pazonyi művész úr nagy szakértelemmel értékelte a pályamunkákat, dicsérte a tehetségüket és bíztatta a gyerekeket arra, hogy minél többet rajzoljanak, fessenek. Aranyosak voltak a gyerekek, ahogy várták az eredményhirdetést, hány pontot kapnak, de mindanyuk számára talán legfontosabb az ajándék volt. Szerencsére minden kis művész kapott ajándékot.
Estére gulyásleves volt beígérve, de sajnos az egyre erősebben szakadó eső elmosta ezt a programot. Helyette egy több kilós nagy nyurga ponty került elő, és lett szalonnával spékelve, fűszerezve, alufóliában megsütve. Többen hoztak bepácolt hust és tárcsán sütögettek. Jutott azoknak is, akik csak nézőként voltak jelen.
Vasárnap reggel 5 órakor indult a hagyományos húsvéti határkerülés, amiről 9 órára a vállalkozók a nyárádremetei katolikus templomba, a húsvéti szentmise kezdetére érkeztek meg. A határkerülésre ugyan nem, de a szentmisére közülünk is többen elmentek.
Ebéd közösen, mindenkinek a helyi a Vándor fogadóban volt. Választani lehetett a pisztráng, a csirke vagy disznóhús közül. Mi természetesen a pisztrángot választottuk. Felséges volt a felszolgált fokhagymamártással. A fogadóban a falakon, az asztalok között és körben-körben annyi népi és ipartörténeti tárgy ejtett csodálatba, hogy az egy helytörténeti-múzeumnak is díszére válhatna.
Délután a hölgyeknek közös tojásfestés és tojástálak összeállítása volt a programban. A helyszín a fogadóval szemben lévő kultúrház volt. Amikor megérkeztünk, már nagy volt a készülődés. Családonként egy-egy kosár volt elkészítve mohával, amit tovább lehetett dekorálni tobozzal, barkával, fagombával. De volt még egy nagy dobozban további puha moha, aki esetleg kevésnek találta. Úgy számolták, hogy családonként jár 1 piros vagy sárga gyertyatojás és 6 főtt tojás, amit fel kellett díszíteni és tojástálba tenni. A főtt tojásra rá kellett illeszteni egy levelet, azt nylon harisnyával rögzíteni és a főtt, kihűlt hagyma lében állni hagyni. Tovább dekoráltuk még a húsvéti kellékeket 1-2 mm-es kis aranyszínű ragasztózott virág- és levél motívumokkal. A sok piszmogás után végül elkészültek a gyönyörű tojástálak, jöhettek másnap a locsolók. A tojástálazás után amatőr filmvetítés volt korábbi találkozókról és a szép erdélyi tájakról.
Hétfőn locsolójárás volt. A hölgyek illatoztak és közben gazdát cseréltek a tojástálak tojásai. Jelentkeztünk a meghirdetett autós túrára. Két autóval indultunk útnak Segesvárra, amely Marosvásárhelytől délre, a Nagy-Küküllő völgyszorulatában fekszik. A világörökség részét képező segesvári vár falain belül van Erdély legfestőibb várnegyede. Megcsodáltuk a gyönyörű óratornyot, ami a város jelképének számít. Sétáltunk, fotóztunk az alsóvárosban, a felsővárosban. 1506-ban az itteni vártemplomban erősítették meg a három nemzet (magyarok, székelyek, szászok) unióját. Szemerkélő esőben indultunk vissza, később egyre jobban esett. Itt a hazaküldő idő, mondtuk, gondolván a másnapi hazaindulásra.
Kedden reggel korán akartunk indulni, hiszen hosszú az út hazáig. Sajnos az alaposan felázott talaj marasztalni igyekezett. Toltuk ugyan többen is, de inkább egyre mélyebben ásta be magát a kerék. Végül Attila, a kemping vezetője a személyautójával, és az ott maradó kempingtársak fizikai erejével sikerült kimászni a sárból.
Szomorú szívvel búcsúztunk. Őszinte, igaz barátokat ismertünk meg az erdélyi kempingesekben. Reméljük lesz lehetőség arra, hogy ismét találkozzunk Erdélyben vagy Magyarország valamelyik kempingjében.

Katona Júlia