Nyírbátor – évadzáró találkozó
2010.10.20 – 2010.10.24

Sok régi kempinges érdeklődését felkeltette, amikor híre ment, hogy a debreceniek évadzáró találkozóján a kárpátaljai buszos kirándulás is szerepel a programban. Igyekezni kellett a jelentkezéssel, mert gyorsan telt a létszám. Jóval a rendezvény kezdete előtt már csak várólistára lehetett felkerülni és reménykedni, hátha visszamondja valaki korábbi foglalását.

A többség már szerdán megérkezett a szép fekvésű nyírbátori kempingbe. A bejáratnál, az „Üdvözöljük a kempingtalálkozó résztvevőit” tábla alatt három nemzeti zászló, a magyar, a szlovák és a román lengett, utalva a résztvevőkre. Akkor még kissé bánatos volt az idő, az eső is esett egy kicsit, de csütörtökre már kisütött a nap és kellemes őszi napsütésben indulhatott a nyírbátori városnézés idegenvezetővel. E szép város látnivalóit a tavaszi rendezvény résztvevői már megcsodálhatták, de sokan voltak, akik először jártak Nyírbátorban. A korábbi városnéző emlékekhez most a saját éremverés élménye is kapcsolódott.

A Kárpátaljai kiránduláshoz a gyülekező pénteken, hajnali 35-kor volt a kemping bejáratánál. Megérkezett a két autóbusz, elhelyezkedtünk és 5 órakor már indultunk is a beregsurányi határátkelőhöz. Pontban 6-kor érkeztünk a határhoz. Jól szórakoztunk a buszon, a határállomáson eltöltött 2 óra alatt. A nap is kisütött, mire folytathattuk utazásunkat Beregszász felé. Amíg a buszok tankoltak, addig volt lehetőségünk pénzt váltani és költeni az út menti bevásárló helyen.

Beregszászon mentünk keresztül. Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy ez a város a kárpátaljai magyar kultúra központja. Útközben megmutatta a Kárpátaljai Magyar Főiskolát, amely II. Rákóczi Ferenc nevét viseli, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház épületét, a Kossuth és a Petőfi szobrokat, az 1418-ban épült Mindenszentek római katolikus templomot, amely Kárpátalja egyik legrégibbi gótikus építészeti emléke, valamint Fedák Sári egykori kastélyát.

Haladtunk tovább első megállóhelyünk, Munkács felé. Az úton hol jobbról, hol balról kísérte utunkat a Latorca folyó. Az idegenvezető szerint a folyó minden hídjánál egy-egy kupica pálinkát kell inni, hogy jókedvűen érkezzünk Munkácsra. Kezdtük számolni, végül József, a mi csoportunk idegenvezetője megmondta, hogy összesen 17 híd van rajta. Munkács ékessége a vár, ami a síkság közepéből kiemelkedő domb tetején áll, így a városhoz közeledve minden irányból jól látható. Buszunk leparkolt, mi pedig elindultunk gyalogosan a várlátogatásra, az erősen emelkedő úton fölfelé.

Már a IX. században is vár volt e helyen, de jelenlegi formáját a XVII. század második felére érte el, amikor a vár és a hozzá tartozó birtokok a Rákóczi család tulajdonába kerültek. Francia hadmérnökök segítségével a várat átépítették, a felső-, középső-, és alsó vár együttese - mindegyik kőfallal és várárokkal körülvéve - gyakorlatilag lehetetlenné tette annak bevételét, ezáltal Közép-Európa egyik legeredetibb erődítményévé vált. Olyan erős hadierődítmény volt, amit az ellenség rohammal soha nem tudott elfoglalni, csak hosszadalmas ostromzárral lehetett elérni azt, hogy a védők megadják magukat. A legemlékezetesebb ostromzár majdnem három évig tartott, amikor Zrínyi Ilona (1685-1688), I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem özvegye védte azt.

A várban máig fennmaradt hét épület, a három különböző magasságú teraszon álló palota, védőbástyák, várbörtön, hadiszertár, három torony, 85 méter mélységű kút, órával ellátott víztorony. Márvány emléktáblán olvasható, hogy „1803. december 11-től 1806. március 10-ig itt a Munkácsi várban őrizték Napóleon hadai elől menekítve a Magyar szent koronát”. Egy másik márványtáblán, Zrínyi Ilona bronz arcképe alatt a következő felírat látható: „Házát és hazáját erős lélekkel védte a gyönge női kar. Mondj egy röpke imát ruszin, horvát, magyar”. De van itt emléktáblája Petőfi Sándornak és Kazinczy Ferenc író, nyelvújító, forradalmárnak is. Két éve készült el Zrínyi Ilona és gyermeke, II. Rákóczi Ferenc egész alakos, gyönyörű bronzszobra.

A sok szép történelmi emlékkel való megismerkedés után folytattuk utunkat a Vereckei-hágó felé. Ezer színben pompázott a természet. A ragyogó napsütésben a tölgyfák vörös leveleinek hatása olyan volt, mintha lángolnának a Kárpátok. Később feltűntek a havas hegycsúcsok, fenn a hágón pedig már tíz centis hó fogadta a turistákat. Ez a hely minden magyar hazafi szent helye. Innen a tengerszint feletti 841 méter magasságból gyönyörű panoráma nyílik a környező hegyvonulatokra. A honfoglaló magyar törzsek - 896-ban, Árpád vezetésével - a Vereckei-hágón keresztül érkezetek be a Kárpát medencébe, majd telepedtek le Pannóniában (a Duna-Tisza közén). Az 1896-ban emelt millenniumi emlékművet a második világháború végén bevonuló szovjet csapatok lerombolták.

A Vereckei-hágón 1996-ban új emlékművet emeltek, amelynek építése 2008-ban fejeződött be. Az emlékmű Nyugat és Kelet közötti kaput jelképez. A hét kőtömbből álló építmény a hét honfoglaló magyar törzsre utal. Közepén gránit oltárkő van, ami a vérszerződéshez használt kehely színbóluma. Az emlékművön körben, mindenütt nemzeti színű szalaggal ellátott koszorúk voltak elhelyezve. Mi is vittünk egy koszorút, szalagján a „Debreceni Kempingesek Baráti Társasága” felirattal. Együtt elénekeltük a magyar himnuszt. Nemcsak a hideg és az egyre erősödő szél csalt könnyeket a szemekbe, hanem a történelmi emlékek visszaidézése is. Közben újabb és újabb csoportok érkeztek a hágóhoz, akikkel idegenként is köszöntöttük egymást.

Következő megállónk Szolyva volt, az emlékpark. Tisztelettel fejet hajtottunk a márványtábla előtt, amin a következő felírat látható: „Ezen a helyen 1944. őszétől 1945. tavaszáig az internáltak és hadifoglyok temetője volt. Sok magyar, német és más nemzetiségű férfi földi maradványai nyugszanak itt. Az ártatlanul elhurcoltak éh- és fagyhalál, járványos betegségek áldozatai lettek. Ugyanitt van az első világháborúban hősi halált halt katonák egy csoportjának közös sírja is. Béke poraikra.” Egy másik márványtáblán a következő olvasható: „Legyen emlékezetes a kommunizmus magyar vértanúinak áldozata, a mártírok dicsősége és a gyilkosok gyalázata! Nem felejtünk!” A siratófal márványtábláin 12 ezer áldozat neve van felsorolva kárpátaljai városonként. A listákon a harcban elesettek száma lényegesen kevesebb volt, mint a „málenkij robotként” ismertté vált elhurcoltaké.

Beregvár felé vettük utunkat. Beregvár látnivalója a Schönborn-kastély. A Rákóczi szabadságharc bukása után a birtokot 1726-ban gróf Schönborn Lothár Ferenc mainczi érsek kapta meg. A kastély 1895-ben épült neoreneszánsz stílusban. A kastélynak 12 bejárata, 52 terme és 365 ablaka van. Tüdőszanatórium működik benne, de a kastélypark látogatható, a kastély körüljárható. A hatalmas őspark bejárata a templomból lett vasútállomással szemben van. A kastélypark tava eredetileg a Monarchia alakját mintázta. A parkban található a Fiatalság forrása. A forrás vize csak annál hat, tájékoztatott József, aki a mellette lévő kis diadalív alatt lévő kehely mellett is át tud préselődni. A diadalíven látható volt két dombormű: ilyen volt, ilyen lett.

Ennyi fért bele az egy napos kirándulásba. Élményekkel teli, kicsit elfáradva szálltunk fel a buszra. Szerencsénk volt a határnál, mert csak egy órás várakozásra volt szükség ahhoz, hogy átengedjenek. Ági, a kemping vezetője többek kérésére még útközben megszervezte, hogy másnap is álljon rendelkezésünkre egy busz a közeli máriapócsi látogatáshoz.

Máriapócs 300 éve a történelmi Magyarország egyik leghíresebb búcsújáró helye. A kegyhely kialakulásában alapvető szerepe volt a könnyezés csodájának (1696, 1715, 1905), amely miatt az egykori fatemplom helyén 1731-1756 között megépítették a mai, kettős homlokzati toronnyal ellátott egyhajós barokkstílusú görög katolikus kegytemplomot. Jókor érkeztünk, mert éppen kezdődött a tájékoztató a templomról és a csodákról a zsúfolásig megtelt templomban.

A kisgyerekes családok a pénteki napot, a kárpátaljai kirándulás helyett inkább az állatkertben töltötték. A kempingből őket is busz vitte Nyíregyházára, a Vadasparkba, ami a várostól 5-km-re, a sóstói üdülőövezetben található természetes, szinte háborítatlan környezetben, egy tölgyerdő mélyén. A 30 hektáros területen földrészek fogadják a látogatókat, hogy aki ide belép, végigjárhassa a Földet, megfigyelhesse miként élnek a világ különböző vidékein az állatok. A park nem szokványos állatkert, mert megpróbálja eltüntetni a határokat ember és állat között, hogy aki ott jár, az érezhesse valóban vadregényes tájakon kalandozik.

Szombat este zenés-vacsorás program várta a kempingezőket - a hidegtől ideiglenesen védett - közös helyiségben. Az est a himnusszal kezdődött, majd Ábrók Laci bevezető szavai után a találkozó résztvevőit a város polgármestere, a fürdő igazgatója, és a mindannyiunk által nagyon megkedvelt Horváth Ági kempingvezető köszöntötte. Nagy sikert aratott a nyírségi töltött káposzta, amit pillanatok alatt befaltuk. Helyi művészek vették át a színpadot, és adták elő egy órás, ismert tánczeneszámokból álló műsorukat. Nagy tapsot kaptak.

Már eléggé fáztunk, amikor Frank Gabi kempinges társunk, mint Disc Joke teljes felszerelésével beindította éjfél utánig tartó remek műsorát. Amint felhangzott a kempinges induló a „Végre itt van, végre itt van a nagy csapat…” kezdetű sláger, talpra szökkent mindenki, és tánccal, hanggal, harsányan jelezte, hogy valóban itt van a nagy csapat. Ezt csak tetézte, amikor következett az „Azért vannak a jó barátok, hogy egy elmúlt boldogságot visszaidézzék….”. E dal alatt a társaság körbefogta a találkozó szervezőjét, a Debreceni Baráti Társaság vezetőjét Ábrók Lacit, és folyamatos tapssal köszönte meg önzetlen lelkiismeretes munkáját. Ezt megköszönve mondta Laci, hogy a kempingeseket kibővített családjának tekinti.

A vasárnapi program a fürdés, pihenés mellett a pakolás és a hazautazás volt. A találkozón 55 egység vett részt. Ezen kívül néhányan az apartmanokban helyezkedtek el. Nagy öröm volt együtt lenni a hazai kempinges társainkkal és a határon túlról, Erdélyből és Felvidékről érkezett kedves barátainkkal. Tartalmas, szép napokat töltöttünk együtt. Köszönet érte a szervezőknek és a résztvevőknek is.

Katona Júlia